A második világháború kirobbanása mögött számos tényező állt, többek között politikai, gazdasági és társadalmi feszültségek, amelyek különböző országokban halmozódtak fel az első világháború utáni időszakban. A versailles-i békeszerződés (1919) súlyos terheket rótt Németországra, ami gazdasági nehézségeket, politikai instabilitást és társadalmi elégedetlenséget okozott. A Németországban egyre inkább elterjedő nacionalizmus, illetve Adolf Hitler hatalomra kerülése 1933-ban kulcsfontosságú tényező volt a háború kitörésében. Hitler agresszív külpolitikát folytatott, amelynek célja a versailles-i békerendszer lebontása, valamint a német nép számára „élettér” biztosítása volt Közép- és Kelet-Európában.
Németország gyorsan újrafegyverkezett, megsértve a versailles-i szerződést, és 1936-ban megszállta a Rajna-vidéket, amit a nyugati hatalmak tétlenül figyeltek. Ez bátorította Hitlert további terjeszkedési terveiben, és 1938-ban Németország annektálta Ausztriát (Anschluss), majd a müncheni egyezmény keretében megszerezte a csehszlovák Szudétavidéket is. Amikor 1939-ben Németország megszállta Csehszlovákia maradék területét és Lengyelország felé fordult, világossá vált, hogy újabb világméretű konfliktus fenyeget.
A Németország által képviselt fasiszta ideológiát más országokban is támogatták, például Olaszországban, ahol Benito Mussolini fasiszta diktatúrát vezetett be. Olaszország szintén területi expanzióra törekedett, főként Afrikában, ahol Etiópiát (1935-1936) megszállta. Olaszország 1940-ben csatlakozott a háborúhoz a tengelyhatalmak oldalán, miközben Mussolini arra törekedett, hogy Olaszország birodalmi ambícióit érvényesítse a Földközi-tenger térségében és Afrikában.
Japán szintén jelentős szerepet játszott a második világháború kirobbanásában, de elsősorban az ázsiai térségben. A 1930-as években Japán imperialista céljai Kínára irányultak, és 1937-ben megszállták Kínát, ami a második kínai-japán háborúhoz vezetett. Japán expanziós politikája komoly feszültségeket váltott ki az Egyesült Államokkal, amely támogatta Kínát. Az amerikaiak által bevezetett gazdasági szankciók és Japán olajellátásának blokádja súlyosbította a helyzetet, ami végül Pearl Harbor megtámadásához vezetett 1941 decemberében, amivel Japán hivatalosan is belépett a háborúba.
A Szovjetunió és Németország közötti viszony is meghatározó volt a háború kezdetén. Noha Hitler és Sztálin ideológiai ellenségek voltak, 1939-ben meglepő módon megkötötték a Molotov–Ribbentrop-paktumot, amelyben megállapodtak Lengyelország felosztásáról és kölcsönös semlegességükről. Ennek ellenére a Szovjetunió 1941-ben a német támadás után belépett a háborúba a szövetségesek oldalán. Sztálin célja az volt, hogy kiterjessze a szovjet befolyást Kelet-Európában, miközben a németekkel való szövetség révén időt nyert a saját haderő megerősítésére.
Franciaország és Nagy-Britannia, a két legfontosabb nyugati demokrácia, 1939-ben hadat üzent Németországnak Lengyelország megszállása után, de kezdetben nem voltak képesek megállítani a német előrenyomulást. Franciaország gyors veresége 1940-ben súlyos csapás volt a szövetségesek számára, és Nagy-Britannia maradt egyedül a német agresszió ellen a nyugati fronton. Winston Churchill brit miniszterelnök azonban elkötelezetten vezette az országot a németek elleni küzdelemben, különösen a légiháborúban, amelynek csúcspontja az 1940-es „Brit csata” volt.
Az Egyesült Államok kezdetben semleges maradt, de a japán támadás Pearl Harbor ellen 1941. december 7-én megváltoztatta a helyzetet. Az USA hivatalosan is belépett a háborúba, és gyorsan a szövetségesek egyik legfontosabb tagjává vált, biztosítva hatalmas ipari és katonai erőforrásait. A szövetségesek – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió – összefogtak, hogy legyőzzék a tengelyhatalmakat (Németország, Olaszország és Japán), és megfordítsák a háború menetét.
A második világháború kitörésének oka tehát többoldalú volt, és minden nagyobb résztvevő ország más-más célokkal és motivációkkal vett részt a konfliktusban. A fasiszta és imperialista országok (Németország, Olaszország és Japán) expanziós politikája és agresszív ideológiái szembekerültek a demokráciákkal és a kommunista Szovjetunióval, amelyek egyesített erővel végül legyőzték a tengelyhatalmakat.